Mennyei pékáruk köré tervezni az enteriőrt nagyon izgalmas!

Ez volt a feladatunk Diósdon a Kiskifli pékség tervezésekor.

Sok-sok kiskifli.

 

A tulajdonosokat már régebbi projektek kapcsán ismerjük. Mindig öröm, amikor régi ügyfelek újra felkeresnek, ez talán a legjobb bizonyíték az elégedettségükre.

S mivel már jó ideje mi is elszánt kovászos kenyér hívők vagyunk (ha emlékeztek rá még workshopon is voltunk a Withlight Világítástechnika jóvoltából) így a szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel vágtunk bele a tervezésbe.

Már előre éreztük, ahogy a frissen sült kenyér illata belengi a kis varázslatos üzletet.

 

 

Egy ici-pici romos, vizes utcafronti helyiséget kell elképzelni Diósd „belvárosában”. Elsőre nehéz is volt elhinni, hogy itt minden el fog férni, amire szükség van. De persze addig sakkoztunk a négyzetméterekkel, amíg végül kifejezetten tágas kis üzlet/kávézó lett belőle.

Igyekeztünk a régi adottságokat megtartani és csak a legszükségesebb dolgokat felújítani.

Megmaradtak az eredeti ajtók, ablakok, csak átfestettük őket. A nyílászárók felett kibonttattuk a vakolatot és így előbújtak a szépséges régi tégla áthidalók, amik plusz értékkel ruházták fel az enteriőrt.

 

A kibontott tégla áthidalók.

 

 

Bekuckózós, kicsit antik, kicsit párizsias, hívogató, barátságos helyiséget képzeltek el a tulajdonosok, ami illik egy kis vidéki pékség/kávézó hangulatához.

 

 

Sikerült olyan burkolatot találni, ami valóban majd 100 évesnek tűnik, de közben szuper kopásállósággal rendelkezik és minőségben abszolút megfelel a kor igényeinek. A tulajok mondták, hogy rendszeresen azt hiszik a vásárlók, hogy valóban eredeti, régi kő. Öröm ezt hallani és persze öröm a szemnek is.

 

 

Az üzlet központjában az egyedileg, régi faanyagból készített pult/szekrény áll, amit penész zöldre festtettünk, de egy részén megőriztük az eredeti kopott ajtókat is.

 

Alul meghagytuk a kopott, régi ajtókat.

A polcokon sorakozó pékárukat pedig a speciális kenyérvilágító lámpa is kiemeli.

Igen, ma már ilyen is létezik! Nem csalás, nem ámítás, mert a termékek valóban ilyen szépek és ínycsiklandozóak, de a rájuk irányított speciális fények még inkább odavonzzák a tekintetet.

 

 

A thonet jellegű székek és márvány lapos asztalok mellett kis csavart adnak az arany ülőfelülettel rendelkező bárszékek, amikbe mindannyian elsőre beleszerettünk, nem kellett sokat bajlódni a válogatással. Ez általában mindenre igaz volt, olyan jó összhangban ment a tervezés a megrendelőkkel, mintha egymás gondolataiba látnánk. Imádtuk!

 

Arany ülőfelületű székek, antikolt tükör a falon.

Az aprócska helyiség fénypontja azonban szerintünk a hatalmas antikolt tükör felület a bárpult felett.

Azon túl, hogy optikailag nagyot dob a térérzeten, hihetetlenül izgalmas felület, ahogy a koptatott részeken máshogy törik kicsit a fény. Tökéletes precizitással, egyesével beszámozva, méretre gyártva érkeztek Debrecenből a tükör darabjai. Óriási öröm, hogy már ilyen extra dolgokat is lehet itthon találni.

 

Teljes szépségében az antikolt tükör felület.

 

Tükröződések játéka.

 

Ilyen kis finomságok még a – szintén újonnan gyártott – de eredetit utánzó, kerámia kapcsolók és konnektorok, amikre szintén elsőre rábólintottak a tulajdonosok, nem kis örömünkre. Ezek bár aprócska dolgok, de hisszük, hogy mégis ilyen részleteken múlik az egésznek az egysége és összhangja.

 

Utángyártott kerámia kapcsolók.

Nagyon élveztük, hogy minden apró részletben együtt tervezgettünk a megrendelővel.

Legyen szó a logóról, vagy a sok apró antik vagy retro használati tárgyról. Szerencsénkre a tulajdonosok szenvedélyes gyűjtögetők, így nekünk csak ki kellett választani a sok csodából mit szeretnénk betervezni és mit nem. Bár leginkább mindent beraktunk volna, mert az összes kis apróság olyan igényes és szinte történelmet írnak. Így csak a hely szűke határozta meg, hogy végül mi maradt le a polcokról/falakról.

 

 

Ha Diósdon jártok mindenképp térjetek be egy kávéra és egy finom péksütire vagy kiskiflire.

Mindenből a legjobbat választották. Illy kávét kortyolhattok és magyar termelők alapanyagaiból adalékmentesen készített valódi kovászos ínyencségeket kóstolhattok. Friss krémeket, tejtermékeket, lekvárt, szörpöt, sőt elképesztően finom aranygaluskát is vihettek haza; mindent csakis minőségi, hazai alapanyagokból és a legkedvesebb kiszolgálás mellett!

Azt gondoljuk ez egy igazi Örömpékség – Örömkávézó lett. Aki nem hisz nekünk, járjon utána……

 

A gyönyörű képeket köszönjük F.Tóth Gábor fotográfusnak.

A felújítás teljes albumát itt tekinthetitek meg: https://www.facebook.com/pg/interiordesignbudapest/photos/?tab=album&album_id=2586146991485082