Shares

Természetesen okos!

Lassan hozzá kell szoknunk – nekünk tervezőknek is – hogy az esztétikum és praktikum nem elég egy jól megtervezett enteriőrnél. Ma már egy lakás, ház, vagy akár csak egy fürdőszoba is sokkal többet kell, hogy tudjon.

Az érintésre felkapcsolható – és fényerőszabályozható – világítással egybeépített tükör már nem számít extrának.

Egészen megfizethető áron is hozzá lehet jutni pl az Arezzo Kft-nél. Némi extrát is tud a tükör, mert van benne bluetooth-os zenelejátszó, így a telefonunkkal rákapcsolódva zenei élménnyel is bővíthetjük a tisztálkodás pillanatait. Legutóbb, mikor egy ilyet szereltünk be egy munkánknál, a munkások teljes extázisban voltak tőle. Igazi buli hangulat volt.

De van ennél extrább is. Fogmosás közben például olvashatjuk a híreket, megnézhetjük az időjárás jelentést, lapozgathatunk az emailjeink között vagy megnézhetjük az aznapi feladatainkat a fürdőszobai tükrön megjelenő kis kijelzőn, sőt akár filmet is nézhetünk hajszárítás közben.

Az okosságuk mellett a mi szépségünkről is gondoskodnak.

Van már olyan tükör (Himirror), ami bőranalízist végez, és ennek megfelelően arcápolási tanácsokat ad, konkrét termékekkel. Hát már kozmetikushoz sem kell mennünk…. Sőt smink tanácsokkal is ellát, fél képernyőn mutatja hogyan sminkeljük magunkat. Ráadásul azt is megnézhetjük, hogy különböző megvilágítás mellett milyen lesz a sminkünk: nappali fényben az utcán, vagy az irodában, esetleg este egy partin. (Simplehuman sensor mirror).

De tudósok már azon is dolgoznak, hogy olyan tükröt hozzanak létre, amely az ember egészségi állapotáról ad képet és ezt azonnal továbbítja is az orvosnak, anélkül, hogy vizsgálatra mennénk.

Science fiction? Szerintem már semmi nem az….

Ami a zuhanyzást illeti, itt a környezetbarát megoldások a legmenőbbek. Hiszen fényeket, különböző vízsugarakat kibocsátani vagy masszírozni már rég tudnak a zuhanyok. De van már olyan zuhany rendszer (Orbital system), amely 90%-os víz és 80%-os energia megtakarítást ígér azáltal, hogy egy adott (kicsiny) mennyiségű vizet tisztít, újramelegít és cirkuláltat a rendszerben. No és persze vízálló tv-t is lehet már venni, ha kedvenc sorozatunkról a zuhany alatt sem szeretnénk lemondani.

Távirányítóval szabályozható fűtött wc ülőke, hőmérséklet szabályozós bidé vízsugár…. már mind létezik…. akár itthon is hozzájuthatunk és biztos vagyok benne, hogy a fejlesztések sora itt sem áll meg.

Beszélnek már egészségi állapotot felmérő fogkeféről, törölközőt melegen tartó fiókról, vagy olyan intelligens padlóról, amely riasztást küld, ha elesünk rajta.

Igen, egy kicsit ijesztő és irreális mindez, de attól tartok hamarabb fog bekúszni a mindennapi életünkbe – még ha nem is feltétlenül Magyarországon – mint gondolnánk.

De addig is, ha klassz és jól használható fürdőszobát szeretnétek, keressetek minket bátran! Okosságok nélkül is működik ám egy fürdő….

 

forrás: archdaily.com

Pin It on Pinterest

Share This

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

OK